Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HŐSI HALOTTAINK

2008.01.26

A minap a templomkertben sétálva, feltűnt, hogy serény asszonyok ügyes, gyors kezekkel tesznek rendet a "Hősi halált halt szovjet katonák sírjánál". Friss a virág a szépen gereblyézett síron.

 

A sírok kb. velem egyidősek, így csak az itt élők anekdotái alapján tudhatom kiket is rejt a sírhalom.

Városkánk az Alföld közepén, akkor még falu volt. Poros, sáros utakon zötykölődő szekereken közlekedett a szorgalmas, földművelésből nagyon szerényen élő lakosság.

Nem volt itt nagybirtok, nem volt semmilyen objektum, melyet a "Felszabadító" Vörös Hadseregnek vissza kellett volna foglalnia.

Dolgos szegény emberek laktak itt, mit sem törődve világi politikával. Háború ide, háború oda, ők bizony vívták a maguk harcos, kemény hétköznapjait a földdel a megélhetésért.

Azért éhezni, nem éheztek sosem. Dolgos kétkezi munkájuk eredményeként mindig volt a kamrában bab, krumpli, liszt, répa, gyökér. Az udvaron is kapirgált néhány aprólábas: tyúk, csibe ellátva a családot tojással. Sőt, majdnem minden háznál visított az ólban egy malacka vagy disznó is.

Hirtelen változott meg minden 1944 őszén, mikor is a néprádiókból recsegve szólt a figyelmeztetés: Előretörtek a szovjet csapatok!

Suttogva terjesztett rémhírek keringtek megerőszakolt lányokról, fosztogatásokról és a katonák kegyetlenkedéseiről. A rémület tapinthatóvá vált.

Sietve tüntettek el minden élelmet a kertben ásott, deszkákkal bélelt verembe. Ide került a bor, krumpli és minden elálló élelmiszer. No de mi legyen a tyúkokkal, disznókkal?

Ezeket igyekezvén menteni, hatalmas tyúkkárálás, disznóvisítás hangjai keveredtek a harangok zúgásával. Ilyen jól már régen lakott a falu népe. Szállt a húsleves, pörölt, sülő hurka, kolbász és töltött káposzta illata, melyet az asszonyok rotyogtattak a sparherdón, míg a férfiak a bunkert javítgatták, ahová menekülhettek óvóhely híján.

Az alacsonyan szálló, idegborzoló hangú bombázógépek megjelenése vetett véget az idillnek.

Felkapván mindent, mi két kezükben elfért, rohantak Flaisz Pista bácsiék is a bunkerba.

Igen ám! de a töltött káposztás fazék ott maradt a tűzhelyen, mert sehogysem fért volna be közéjük, meg aztán túl forró is volt! Julis néni nagykabátba csavarta és az ágy alá dugta.

Így esett, hogy a Dicsőséges Vörös Hadsereg bevonulván éhes gebéivel, csak üres falut talált.

Ellenség és ellenállás híján beszállásoltak az üres házakba.

Flaisz Pista bácsiékhoz is jutott három ruszki.

Megfáradván a felszabadításba, éhesen, szomjasan, koszosan, tetvesen nyitottak be a konyhaajtón.

Gondolom, a mennyországban érezhették magukat, megcsapva orrukat a káposzta mennyei illata. Némi gyors felderítő munka után előkerült a fazék! Ők pedig nekiálltak és bezabálták az egészet.

Miután így elverték éhüket, megszomjaztak de erősen. Sajnos vagy hálaistennek, megtalálták a padló alá rejtett 3 literes lapos szilvapálinkás demizsont is, teli jó kisüstivel. Nyelte a zsíros étel a szeszt becsülettel.

Szép orosz nótákat ordítva, lövöldözve, lassan erejüket vesztve, elszenderedtek

Szanaszét hevertek a konyha kövén, fejüknél, lábuknál üres fazék, demizson, töltények, fegyverek..

Pista bácsiék rettegve lapultak az óvóhelyen másnap reggelig , mivel mindenütt csend ült,  hát előmerészkedtek.

Megrökönyödve nézték az eléjük táruló konyha képét, benne a szétvetett lábakkal heverő, magukat holtrazabált „hősi katonákat".

 

Templomkertünkben most is van friss virág a sírjukon. Nekünk ilyen hősihalottak jutottak!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

PécsFellbach u.20.

(Balázsné Eszéky Dóra, 2013.10.24 22:43)

Azt a mindenit! Sok történetet hallottam róluk, de olyat, hogy holtra zabálták meg itták magukat, olyat még nem.
A bolgárok meg nem ismerték az angol WC-t, abban akartak halat mosni, aztán amikor a halakat elvitte a zabráló gép, agyonlőtték a háziakat.

Berente

(Blonda/Szőke Lajos., 2009.06.01 10:58)

Ez sem rossz Maja.